Nyírő József
Nyírő József szülőházán lévő emléktábla | Nyírő József szobra a falu közepén | A kultúrház oldalán lévő emléktábla |
A szoboravatásra készült kiadvány
Az író születésének 115-ik évfordulóján
Nyírő József
Székelyzsombor, 1889. júl. 18. - Madrid, 1953. okt. 16.
Székelyzsombor, 2004. július 18.
Életút - Pályakép
- 115 éve, 1889. július 18.-án Udvarhely vármegyében, az akkori oklándi járáshoz, ma Brassó megyéhez tartozó Székelyzsomboron született, szegény sorsú székely szülök gyermekeként
- a székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnáziumban (1993 óta Tamási Áron Gimnázium), majd a gyulafehérvári papnevelő intézetben és a bécsi Pazmaneumban tanult
- 1912-ben pappá szentelték, Nagyszebenben lett hittantanár, 1915-től pedig a Kolozs megyei Kide község plébánosa
- 1919-ben kilépett a piarista rendből, megnősült, molnárkent kereste a kenyerét, gazdálkodott és szabad idejében elbeszéléseket, regényeket írt
- páratlan sikere támadt, de a népszerűség fényében nem tudott ellenállni a politika kísértéseinek, a siker mind művészi, mind eszmei-ideológiai oldalról megalkuvásokra késztette
- 1920-tól a Keleti Újság munkatársa lett, valamint az Erdélyi Helikon alapító tagja
- 1924-ben Kós Károlyékkal (Kádár Imre, Ligeti Ernő, Paál Árpád, Zágoni István) megalapítják az Erdélyi Szépmíves Céh irodalmi könyvkiadót
- 1940-ben Corvin-koszorút kapott
- 1941-ben erdélyi képviselőként Budapestre költözött és a Magyar Erő című lapot szerkesztette
- a soproni nyilas parlament tagjaként 1945-ben Németországba menekült, 1950-ben Madridba költözött; letelepedése előtt két könyve jelent meg spanyol nyelven: a Havasok könyve és az Uz Bence
- 1952-ben a clevelandi emigráns Kossuth Lajos Könyvkiadó alapító elnöke
- az idegenség és a honvágy készteti A zöld csillag című regény megírására
- 1953 októberében halt meg EI Escorial-ban, Madrid közelében
A szépíró
A székelységet, a székely nép életét csak a XX. században fedezték fel az irodalom számára. A Székelyföld múltjáról, mesés; vadregényes tájairól, vidékeiről már Jókai is írt a Bálványosvár és a Damokosok című regényeiben. Szemléletéhez, világképéhez híven Jókait azonban nem a jelenvaló világ érdekelte elsősorban, hanem a romantikus ábrázolásra alkalmasabb távoli múlt egzotikuma.
A nép életének valóságosságát Benedek Elek élte át és írta meg elsőként. Ő adta az ösztönzést a köréje csoportosuló fiataloknak: az első világháború után Nyírő József, Tamási Áron és Kacsó Sándor az ő nyomdokain indultak el. Benedek Elek két esztétikai kifejezésformát talált a székelység életének érzékeltetéséhez: az idilIt és a balladát. (Mikszáth látásmódjának, írásművészetének úgyszintén kimeríthetetlen forrása volt mindkettő a tót "atyafiak" és a palócok világának feltérképezésében).
Benedek Elek nyomdokaiba Nyírő József lépett közvetlenül, s ami írásainak stílusát, a nyelvi ábrázoló- és kifejezőerőt illeti, egyikből sem hiányzott az érzékletesen művész; árnyalatok ívelése, bár kezdetben a sekélyes népieskedést nem mindig sikerült felülmúlnia.
Első, elbeszéléseket tartalmazó kötetével, a Jézusfaragó ember cíművel hívta fel magára a figyelmet. Benedek Marcell találta ígéretesnek ezt a szépírói bemutatkozást:
"Erőteljesen új, színpompás nyelvet hozott. Prózája dúsan rakott képekkel, meglepő monumentális szépségekkel... Alakjai együtt lélegzenek a havasok fáival és köveivel, a kozmikus kapcsolatok motiválják gazdag fantáziáját, meseteremtő készségét, balladás titokzatosságát."
Életút - Pályakép
Ösztönös elbeszélő volt elsősorban, akiből áradt a történetmondás és az elbeszélés öröme. Stílusérzékenysége különösen a természeti leírásokban, a székely havasok világának megelevenítésében mutatkozik meg. Leírásainak képei, jelzői szemléletesek, láttatóak és erős hangulati telítettséget hordoznak. Novelláinak és regényeinek fő ereje a balladisztikus ábrázolás, ami egybefonódik a természeti világ költői-drámai megjelenítésével. Balladás történeteiben az akkori székelység mélyvilágát ábrázolja: a nyomort, a bezártságot, a szegénységet. Legtöbb elbeszélése mögött ott feszül a tragédia (Hull immár a fenyőtoboz, Fadöntő emberek, A farkas halála).
A Havasok könyvében található ún. állat-történetei komor, drámai hangú írások. Az emberben megnyilvánuló indulatok eredetét véli felfedezni a havasok világában pusztító farkastörvényben. A gyűlölködés, a vérontás, a bosszú mögött a szerzés ősi ösztönei, az önfenntartás primitív erői mutatkoznak meg.
Legsikerültebbek azok a novellái, elbeszélései, amelyekben az ösztönösségen túllépve, a természet világában felfedezi a gondolatiság rejtett lehetőségeit.
Novellái és elbeszélései mellett említést érdemel önéletrajzi regénye, az Isten igájában, amely egyházi szolgálatának élményeit, küzdelmeit rögzítette. Az Uz Bence legolvasottabb könyve volt a harmincas években, bár a legkevésbé sikerült. (A humor, a góbéság túlhajtása és az ezzel járó felszínesség nem vált javára az írónak)!
Figyelemre méltóak történelmi regényei: A sibói bölény és a Mádéfalvi veszedelem. Az elsőben báró Wesselényi Miklós, a reformkor nagy erdélyi politikusa, az "árvízi hajós" legendás alakját hozza emberközelbe. A Mádéfalvi veszedelem a székely nép történetének egyik legtragikusabb eseményé ábrázolja: az 1764-ben történt siculicidiumot, székelygyilkolást.
Megjelent művei:
- Jézusfaragó ember (elbeszélések) - 1924
- Havasok könyve (elbeszélések) - 1926
- A sibói bölény (regény) - 1929
- Kopjafák (elbeszélések) - 1933
- Az én népem (regény) - 1935
- Székelyek (elbeszélések) - 1936
- Júlia szépleány (színpadi ballada) - 1939
- Mádéfalvi veszedelem (regény) - 1939
- Halhatatlan élet (regény) - 1941
- Az elszántak (elbeszélések) - 1943
- Néma küzdelem (regény) - 1944
- A megfeszített (filmdráma) - 1948
- A zöld csillag (regény) - 1950
- Íme, az emberek (regény) - 1951
- Mi az igazság Erdély esetében (publícisztika) - 1952
- Leánykérés a havason (válogatott elbeszélések, bevezető tanulmány: Pomogáts Béla) - 1989
- Küzdelem a halállal (posztumusz) - 1953, Madrid
Portré - vázlat - pályatársak írásai tükrében
"Nekem a művészi vonatkozáson kívül még szinte személyes ügyem is minden Nyírő-írás, mert az első novelláival ő ébresztette fel bennem egészen világosan a székely művészi öntudatot."
(Tamási Áron: A székely "kékmadarászokról")
"A sibói bölény című regényben Wesselényi Miklósnak három nagy tulajdonsága van: szörnyen erős, nagyon szereti a lovakat, és harcol a magyar nyelvért. A regény gyönyörűen dagadó nyelven van írva, de ez egyebek mellett már azért is helyes, mert a magyar nyelvért való küzdelem emlékkövéül állította fel Nyírő."
(Tamási Áron: Regényírás Erdélyben)
"Nyírő József szálegyenesen menetelt mellettem kis, fekete botjával, melyre szemmel láthatóan nem volt nagy szüksége. Délszaki fenyők, píniák közt jártunk. Nekem az forgott a fejemben, mit jelentenek számára ezek a hegyek, fenyvesek. Kárpótolják egy kicsit a Kárpátokért? Sok mindenről beszéltünk, az időjárásról is, a forró nyárról, mely úgy elégeti a ház körül a magas füvet és gazt, mintha szalmazsákot ürítettek volna ki, meg arról, hol lehet gombát szedni eső után."
(Rónai Zoltán: Séta fenyők között - Nyírő József madridi évei)
"Az escoriali kolostor alatt, a hegyoldalba ragadva állott a kicsi ház, amelyben az erdélyi havasok nagy írója töltötte a hontalanság napjait. /.../ Soha még szegénységet gazdagabbnak nem láttam, mint ebben a házban. /.../ A Spanyolországba elvetődött magyarok úgy zarándokolnak Escorialba, mint az igazhívő muzulmánok Mekkába. De a távoli világrészek bujdosói is felkeresték leveleikkel, hogy közöljék vele örömeiket, bánataikat. /.../ A körülötte élő spanyolokat is bevonta bűvkörébe. Soha nem találtam egyedül, ha betoppantam hozzá. Ezen az augusztusi délutánon is sokan üldögéltek körülötte a kis kertben. Itt volt a plébános, a csendőrség parancsnoka, néhány nyaraló a szomszéd villából. Hallgatták, amit Magyarországról beszélt, az erdélyi havasokról, az ottani életről."
(Vaszary János: Tubák csodálatos élete)
"Nyírő József nem félt a haláltól, de élni akart. Hogyan félt volna az, aki a székely temetők kopjafáinak titkait kutatta és száz alakban nézett szembe a kaszással... Nem akarta sírba vinni megkezdett, új regényét az író, akiről nem egyszer elmondták, hogy már kiírta magát. Élni akart, mert mondanivalója volt, mert viszontlátni akarta gyermekeit és megismerni unokáit."
(Rónai Zoltán: Halljad, havas, halljad!)
"Nem, nem, itt nem tudok meghalni. Akárhogy szeretem, akárhogy becsülöm, idegen ez a föld nekem. Minden föld idegen. Ha már azonban nem lehet kitérni a nagy törvény elől, igyekszem átvarázsolni. Hallatlanul megkényszerített képzelettel idehozom magamnak a szülőföldet, a Hargitát, Rika rengetegét, a Küküllőt, Csicsert, Budvárt, a pisztrángos patakokat, a fehéren villámló nyíreseket, az elvesztett csodás magyar világot, és gyönyörű képek vonulnak el szemem előtt. Így talán könnyebb lesz."
(Nyírő József: Küzdelem a halállal)
Szemelvények
A sibói bölény
Nem véletlen, hogy Nyírő a történelemben is a tragikus eseményeket, a tragikus hősöket fedezi fel. Wesselényi Miklósról, a reformkor legendás alakjáról írt történelmi regényt. A jobbágyság mellett bátran kiálló, a nemesi kiváltságokat ostorozó, Kossuth által is nagyra becsült politikusról azért írt regényt, hogy a radikalizmusáról, szabadelvűségéről ismert "árvízi hajós"-nak emléket állítson. Vonzotta a nagy erő, a bátorság, a kiállás példamutatása, de nem maradt érdektelen az író számára Wesselényi egyéni sorsának tragikus fordulata sem: a 48-as forradalom küszöbén maradt le, mert meghátrált, félt saját korábbi haladó nézeteinek következményétől. Nem látott észszerű megoldást szülőföldje bonyolult társadalmi, nemzeti kérdéseinek megoldására.
"...Így kezdődött beszélgetésük a halálról. Beleszövődtek a fekete misztériumba. A nő orcája fehér viasz-színt kapott, a császár fakó, mély hangon beszélt. Feltárta különös gondolatai mélységét és az asszony hallgatta. Elfeledkeztek a mennyezetes ágyról, melyben a szerelem kék virága nyugszik. Beleélték magukat az elmúlás szomorú varázsába és tudták, hogy egyszer a fekete lépcsők tetején is találkozni fognak.
Milyen tökéletesen temetkezik minden, - beszélt a császár - A napfénynek minden pillanat és a mindenség a temetője. Hány millió bogár, hány millió madár hull alá e földön, s mégsem látni holttestüket...Csak az ember kendőzi magár koporsókkal."
(III. fejezet)
"...A látás könnyekbe törik, az agy tüzes, az ige sír, de csak loppal merik befogadni nagy sorsuk szavát. A pap forró ajkkal repül tovább, mintha tüzes szószéken állana. Ébredj fel hát, urunk és üsmerj reánk, árva magyarokra. Lásd meg bajainkat, ne hagyj itt magunkra! Hiszen itt játszottál, mint gyermek is közöttünk, Légy hát édesapánk, s mi szeretni fogunk. Ébredj fel jó urunk, Wesselényi Miklós!...
Sokáig néma csend marad a beszéd után. Nincs ki énekelje a záróéneket, s a pap is elhagyja. A nép félve lopakodik ki a szentegyházból. Wesselényi Miklós leborul székére. Nem hallja az áment, hogy mindennek vége van, s már madarak szálltak a templom tetejére. Ül és gondolkodik.
-Igaza van a papnak...
Eszébe jut minden. A víg katona-élet, anyja temetése, a trón körül hasznot leső urak, szerelmek, szenvedélyek, s végül a szegény szenvedő ország népe, hazát fenyegető veszedelmek, amikkel ő nem mérkőzhetik, mert az ő élete is céltalan, üres, újabb veszedelem..."
(V. fejezet)
ERDÉLYI SZÉPMÍVES CÉH - KOLOZSVÁR, 1928
Nagy Imre: Nyírő József
Szerkesztette: Bokor Katalin és Szász Júlia-Anna
ÜNNEPI KIADVÁNY
BRASSÓ - SZÉKELYZSOBOR, 2004 JÚLIUSÁBAN
Hírek, újdonságok