Tudnivalók
Általános tudnivalók
A Berzsenyi Dániel Gimnázium testvériskolai kapcsolata a
brassói Áprily Lajos Főgimnáziummal több, mint tizenöt évre
tekinthet vissza. 1991 óta minden évben rendezünk közös nyári
tábort. E táborok helyszíne Székelyzsombor. A faluban van egy
parasztporta (Zólya-porta), amelynek a felújítására,
újjáépítésére vállalkoztak a két iskola tanárai és tanulói.
Távlati terveink szerint a diákokkal ki tudunk alakítani egy olyan
állandó táborhelyet, amit a két iskolán kívül mások is igénybe
tudnak majd venni. Szeretnénk, ha így iskolánk minden tanulója
eljuthatna majd Erdélybe. A tábort az Áprily gimnáziumon kívül
eddig együtt rendeztük a székelyzsombori evangélikus
egyházközösséggel, és a brassói Mikó András Alapítvánnyal.
2009-ben csatlakozott a programhoz a budapesti Radnóti Miklós
Gimnázium is.
A táborozás során a parasztházban, illetve a faluban dolgozni,
építkezni fogunk, a falubelieknek igény szerint segítünk.
Rendszeresen szervezünk a helyi gyerekeknek játszóházat.
Délutánonként szakkörök (irodalom, zene, kézműves,
színjátszó, fotós), az estéken közösségi programok, kulturális
foglalkozások lesznek. Hétvégén kirándulunk (Egy-egy napos buszos,
illetve gyalogos túrát tervezünk). A szállás a Zólya-porta
felújított padlásterében, az étkezés és a programok a falu
kultúrházában lesznek.
Orvos van a legközelebbi városban, Kőhalomban. A tábort jól
ismeri, ő a falu körzeti orvosa is. Gyógyszert és kötszert viszünk magunkkal. Az
élelmiszert Zsomborban és Brassóban szerezzük be.
Mobiltelefont lehet hozni, de a faluban NEM mindenhol van elég
térerő, csak a falu melletti hegy tetején. Ezért arra
számítsanak, hogy gyermeküket és a táborvezető tanárokat nem
mindig tudják majd elérni.
Hírek, újdonságok