Székelyzsombor

Iskolaújság, 2002. szeptember

I. turnus | 2002. július 13-22.

Mikor megkeresett ez az újságírós csávóka, hogy írjak cikket Zsombor első turnusáról, hogy milyen volt, meg minden, mindössze három mondat jutott eszembe: ,,Eszméletlen király!", ,,Isszonyu jó!", ,,Pfhú...!". Ezek viszont sajnos együtt se tettek ki egy sort, így az egészet át kellett szerkesztenem.

Kezdjük egy rövid ismertetéssel. Székelyzsombor egy erdélyi kis falu 600 lakossal. A falu egy hegy tövében - illetve hegyek között - fekszik, amelynek tetején egy vár van, és bizonyos mértékig ez a vár is kapcsolódik táborunkhoz, de hogy megtudd, mi a kapcsolat, illetve mi a tábor élettörténete, el kell menned legalább egy Zsomborba, mert ezt ott mesélik el. Idén egy pozsonyi és egy brassói sulival együtt szerveztük a tábort, a hatvanhét táborlakóból olyan ötven volt berzsenyis, négy pozsonyi, és a többiek a brassói Áprily Lajos líceum tanulói.

Szombat reggel indultunk a BDG-től a busszal, ami - az öreg Zsomborosok elmondásai szerint - túlságosan is modern volt a megszokotthoz képest. Mire kiértünk Pestről, már a társaság nagy része visszaszenderült álmába, és úgy a magyar határig csend borult a buszra. Átértünk Erdélybe, megcsodáltuk a benzinkutak összkomfortosságát, a második-harmadik városra már mindenki megtanulta, hogyan kell hazaküldeni SMS-t (Ez célzás volt, Peti Apó!), és felfedeztük mennyivel szebbek ott a hegyek, mennyire ugyanolyanok a lakótelepek, és mennyivel rosszabbak ott az utak. Hat körül értünk be Kolozsvár "színes" világába, és miután lepakoltunk szálláshelyünkre, körbesétáltuk a belvárost. Nagyon szép város, csak elég illúzióromboló, hogy a kukától a zászlórúdig kék-sárga-piros. Este egy tornateremben aludtunk. Úgy hat órát. Reggel aztán vissza a buszra és irány Székelyzsombor. A falu eszméletlen király!(Na ez megvan.) Egyre értünk oda, és máris megismerkedhettünk Marika Néni és Marika Néni híres főztjével. Mesés volt. Az iskolában szálltunk meg, a művelődési házban ettünk és itt voltak a közös programok is. Ez két szomszédos ház, és a harmadik szomszéd a Zólya-porta, a hely, amit építünk, és egyébként itt vannak a zuhanyozók is. Az első nap összeismerkedtünk és bejártuk a környéket. Mi például megnéztük a várat és megállapítottuk, hogy baromi jó csúszda a vár dombja. Az ismerkedésből persze nem maradhatott ki az a hely sem, amely sokakban az első asszociáció Zsomborról, a hely ahol a nap fáradalmait piheni ki az ember, a hely ahol minden főre jut legalább tíz légy: a Dodó.

Este beosztódtunk csoportokba és megbeszéltük a másnapi munkákat. Én a konyhára kerültem. Azt hiszem, az a hétfői nap alapozta meg jó kapcsolatomat Marika Néniékkel. Én nagyon élveztem. Másnap gyerekkel foglalkoztam, tündériek voltak. Mikor kedd délután végre belevetettük magunkat a hírhedt zsombori melóba, a Gödör már egész mély volt. Szombatig felváltva dolgoztunk és foglalkoztunk a gyerekekkel, illetve a színészek próbáltak, de még véletlenül sem fordult elő unalom közöttünk. Apró örömök tették még boldogabbá a tábort, és a hangulat is isszonyú jó volt (ez is benne van). Idén a két fő munka egy emésztő ásása és a konyha építése volt. A pöcegödör, azaz a Gödör hozta meg az első apró örömöt, amikor csákánnyal megtaláltuk az egyik vízelvezető csövet, persze kilyukadt, de sebaj, kivettük és kicseréltük. Miután a harmadik csövet is kilyukasztottuk, megtudtuk, hogy ahol kavics van, ott cső is lesz. Ugyanaznap este omlott rá a Gödör fala az első nap kicserélt csőre és ripityára törte azt, mint mi a kilyukasztottat. Kedden nem volt víz, szerdán nem volt áram, vacsoránál találgattuk, másnap vajon mi nem lesz. Kedden nem volt füle a vödörnek, szerdára nem volt fala a Gödörnek, csütörtökön már mindenkin látszottak a kialvatlanság jelei, volt, aki ebéd után vágta be a szunyát, volt aki kómás arccal járt fel-alá, de a vég kezdete az volt, mikor Bandee azt kérte, valaki váltsa fel a csákányozásban, mert elfáradt! A kedd-szerda esti esőnek hála csütörtökön mehettünk iszappakolásra fel a hegyekbe (aki érti, érti, aki nem, annak itt túl hosszú lenne elmagyarázni, de szóban szívesen elmondja bármelyikünk). Nagy kaland volt! Ázottan, slattyogva tértünk vissza a faluba és privátasztalnál Fenyő Túr által kiszolgálva ebédelhettünk. A pénteki napra az esti flekkenezés tette fel a koronát, a fokhagymás szósz, az a mesés hús, a danonászás, a hangulat csúcs volt. Igaz, nem egy ember éjszakájára is rányomta a bélyeget, de a szombat este bélyege még ennél is nagyobb volt. Szombat este adta elő a színitársulat a darabot, aztán megnéztünk egy filmet Zsomborról, azután a művelődési házban lagzi volt és közülünk is többen átvették a "hangulatot". Eddigre haverkodtunk össze igazán a brassóiakkal, és másnap már haza is mentek, na persze csak napközben ugyanis második vasárnap Brassót látogattuk meg. Csúcs volt! A kis városi körséta után kisebb csoportokra váltunk, ki-ki a maga útján, mi bepizzáztunk, aztán elindultunk gyalog fel a Cenkre. Elég izgalmas út volt az egy méter széles ösvényen négy napi esőzés után felcaplatni, de megérte. Mikor a csúcson kiültünk a sziklákra, - szívbajosok görcsösen kapaszkodva, agybajosok lazán láblóbálva - szó szerint a lábunk alatt hevert a város és a vidék a horizontig. Csodálatos volt. Este visszatértünk Zsomborba, az út közbeni szerpentinek mély benyomást tettek sokunkra, főleg azokra, akik már reggel sem zárkóztak el a szédelgéstől. Este tábortűz volt, jó volt, de túl hamar elszivárgott a jónép. A hét folyamán esténként volt még táncház, videózás és persze megkaptuk a Zsombor-pólókat is. Király volt!

Székelyzsombor igazi értékét azonban mégiscsak a közösség és a hangulat adta meg. A rengeteg poén, amelyet ha zsomboros hall röhög, de aki nem volt ott, csak áll értetlenül. Gondolok itt a fél üveg sörre, a "nincsen füle a vödörnek"-re, "a tehenek is ezt eszik"-re, a "144 Ft egy doboz piros Marbiért"-re, és még biztos, hogy száz, meg száz ilyen van. Először voltam Zsomborban, de mikor eljöttem, úgy éreztem mindig is ott éltem. Az a csapat, azon a helyen abban a hangulatban maga volt a tökély. Hetekig terveztük a haverokkal, hogy mikor indulunk vissza. Idilli volt, mikor a kiskocsit végighúztuk az utcán fával (és szedtük össze, ami leesett), aztán vissza kenyérrel, amikor lecsúsztunk a várdombról, amikor eltévedtünk a falu túloldalán lévő földek mellett, amikor flakonban hoztunk vizet a Dodótol a zuhanyzáshoz, amikor nyakig vízben szedtük ki marokkal az iszapot az aljáról. Sosem felejtem el, milyen a Cenk tetején állni, milyen finom Marika néni barackos lepénye, milyen Krirával a bal kanyar, és hogy mennyivel jobb volt nekünk Zsomborban.

Eljött a hétfő reggel. Felkeltünk, összepakoltunk és levittük a cuccost a buszhoz. Mindig is utáltam a táborzárást, de ez minden eddiginél nehezebb volt. Elköszöntünk Marika nénitől, Peti apótól, Szitás Csabi bácsiéktól, Levitől és Palikától meg mindenki mástól, és a busz elindult. Elhagytuk a Zólya-portát, a Dodót, aztán megfordultunk és elhagytuk a Dodót, a Zólya-portát, a Művelődési házat és az iskolát, elmentünk a Zsombor tábla mellett (ugye Kis Gergő), azután lassan eltűnt a szemünk elől a falu, a vár, az egész környék. Nemsokára elbúcsúztunk a brassóiaktól is. Dévánál elköltöttük a maradék Leiünket, TZ-t is ott hagytuk, majd szépen begördültünk Magyarországra (alig 1 és fél óra várakozás után.) Hazafelé láttunk szivárványt is, és a felhők is tök szépek voltak. Berzsenyisekhez méltóan hazafelé is otthagytuk a névjegyünket, ahol lehetett, ld. Hinta, de ez nem publikus. Mire Pestre értünk, már sötét volt, és akik ott voltunk, még jól emlékszünk, mi volt az utolsó esemény a buszon, de ezt inkább kihagynám a beszámolóból. Este 11 körül értünk vissza a BDG-hez.

Én iszonyatosan élveztem, és - Kertész Bence szavaival élve - nem tudom, hogy maradhatott ez eddig ki az életemből. Végül pedig pfhú.! (Csak, hogy ez is legyen már benne.) Jó étvágyat!

BaGe

Hírek, újdonságok