Székelyzsombor

Iskolaújság, 2003. szeptember

I. turnus | 2003. július 12-22

Nem tudom, hogy közületek mennyien voltak már Székelyzsomborban, ebben az Erdély szívében levő csöpp faluban, de azok, akik még nem voltak, ez után a rövidke szösszenet után szerintem rájönnek majd, mit hagytak ki. Én idén jöttem rá, s nagyon megbántam, hogy csak így végzős fejjel vettem rá magam erre a ,,hideg vizes, pottyantós vécés, hálózsákos" táborra.

Már tavaly játszottam a gondolattal, hogy bekukkantok ebbe a zsombori világba, de végül csak idén ismerhettem meg.

Amikor július 12-én hajnalban elindultunk, kiváncsisággal vegyes fáradtságban lebegtem. Az odafelé útból nem sok mindenre emlékszem: néhány felvillanó kép bizonyos emberekről, akik kártyázgatnak, meg játszanak valami ,,ez mi? A tik. a tik." játékot, amiből nem sokat fogtam fel, néhány hangfoszlány, zene, benzinkutak. Ez már a határ.

Áthaladva a ,,csodaszép" kék, sárga, piros városon útközben néha meg-megállva, estére megérkeztünk Székelyzsomborba.

Rögtön megfog a hangulata. Megcsap a jellegzetes illat, mely a friss levegő és a tehénlepény érdekes keveréke. Idén kivételesen nem az iskolában alszunk.(Ezt már Pesten megtudtuk.) De akkor hol fogunk aludni? Úgy érkeztünk, hogy lesz, ami lesz. Végül a lányok a Zólya-portát, a fiúk a művelődési ház paravánnal elválasztott kb. egyharmadát, meg még néhány kisebb-nagyobb részét foglalták el.

Estefelé az út fáradalmai ellenére tabuztunk egy sort, miután egy kis ismerkedési játékkal múlattuk az időt.(Azt hiszem, ez még szombaton volt. A későbbiekben a napok eléggé összemosódtak, egy-egy nap kivételével.)

Vasárnap könnyedebb sétát tettünk egy barlanghoz. Izgalmas kis hidakon keltünk át, egyesek a patakon keresztül próbálkoztak. Visszafelé a füvön elhintett báránykák tették szebbé a tájat.

Ezen a napon egy pár sorstársammal egyetemben konyhások voltunk. Amíg Zsomborban voltam még 2x vállaltam eme örömteli feladatot. A két Marika néni egyszerűen csúcs. Olyan finomságokat kaptunk itt, mint sehol máshol. Például a darázsfészek. Hmm. Tíz kiló liszt kell hozzá. Ide-oda járkáltunk, mire összeszedtük. Dodótól a táborig, tábortól a Dodóig. Aztán hozni kell még sót meg cukrot. Mosogatni is kell. Jókat szórakoztunk a tányérok mellett. Nem is tudtam, hogy egy mosogatás ilyen élvezetes is tud lenni. A teakicipelés közben még egy alkalmi zenekart is összehoztunk Marika néniék örömére.

Másnap a színpadról bagolykakit takarítottunk. De a bagoly közben elhagyta a tett színhelyét, sajna. Aztán gyerekekkel foglakoztunk. Nagyon aranyosak voltak. A többiek vakoltak, fát vágtak, fáért mentek, árkot ástak, téglát cipeltek, maltert kevertek.

Ám Zsomborban nem csak munkával telik az idő, sőt! Minden délután és este programok voltak. Délutánonként én általában kézműveskedtem vagy felmentem a közeli várba. A vár., ahova akárhányszor felmentünk, mindig zuhogott az eső. De mégis jó volt odamenni, kit érdekel pár csepp víz? Este tanulhattuk a capueirát (bővebb info: Kis és Kiss Gergőnél), volt zsidó táncház, filmnézés, versírás. A kis csoportokban komponált versek igazi műremekek lettek. (értsd: olyan jól szórakoztunk, hogy majd' hasgörcsöt kaptunk).

Szombaton a Hétlétrák - ami egy élvezetes kis turisztikai látványosság Brassótól pár kilométerre - mászkáltak látókörünkbe. (De amíg odaértünk, még cseréltünk kereket, mert a busz úgy gondolta, hogy neki másik kell.) Szép időnk volt, szép tájjal. A kirándulás után Brassóban indult ki-ki a felfedező útjára. Pizzáztunk egy jót, aztán szedtünk magunkra egy kis kultúrát is.

Vasárnap voltunk a zsombori istentiszteleten, ahol nagyon szép verseket hallgathattunk meg a lelkes brassói - berzsenyis emberkék előadásában, jártunk Petőfi-múzeumban, láttunk erődtemplomot, meg áztunk Segesváron egy nagyot.

Hétfő volt az utolsó nap. Megvolt az utolsó munkaidő. Az utolsó kosármeccs. Az utolsó reggeli, ebéd... s az elmaradhatatlan flekkenezés. Aztán a tábortűz.

Erről jut eszembe! A zsombori kenyérről nem is írtam. Nagy meglepetés volt. A Kemencéből kiszedve koromfekete! A legjobb benne az volt, hogy mi is kivettük a részünk a kenyérsütésből: dagasztottunk, lekopogtattuk a feketeséget a kenyérről.

A tábortűz. Nagyon jó volt a hangulat, bár a népek hol elszállingóztak, hol meg odagyűltek melegedni. Sokat énekeltünk, néha egymás után ugyanazt a dalt. mások tévéztek, "dodóztak" vagy aludtak. Mi néhányan egy őrült pillanatunkban törzsi táncot jártunk, aztán olyan három vagy négy óra felé álomra szenderültünk. Ezen az estén elmaradt az esti mese.

Szomorúan ébredtem. Eszembe jutott, hogy itt kell hagynunk a Zólya-portát, melyet immár batikolt függönyök és egy kuka még otthonosabbá tett (köszi lányok!), és, hogy még egy év, mire ezeket az arcokat újra látni fogom.

Amikor elérkezett a búcsú ideje, sokaknak könny szökött a szemébe. A szomorúságot csak kicsit enyhítette, hogy a hétfői címgyűjtőkörutak alatt azért szépen megtelt a papír. Elbúcsúztunk Feri bától, Csabi bától, Marika néniéktől, a babakék pólóstól, Palikától, brassóiaktól, mindentől és mindenkitől, ami és aki ottmaradt. Úgy jöttem el onnan, hogy jövőre mindenképpen visszajövök a csodaszép élményekért.

Egy kis tehénkerülgetés után elhagytunk mindent, ami Zsombor. A várat, a levegőt, a Dodót, a focipályát. Felejthetetlen volt. Zsombor az Zsombor. Semmi nem pótolhatja. Ez az a tíz nap, amire egy valaha volt Zsombor-lakónak attól a naptól kezdve, hogy megérezte ezt a ,,filinget", minden évben szüksége lesz. Ez az a tíz nap, amikor az ember folyamatosan... folyamatosan boldog. Legalábbis én az voltam.

A Csavargó Trans csudajó buszán hülyültünk egy keveset, felébredve a bágyadtságból. Rengeteget nevettünk, mint ahogy a tábor egész ideje alatt. Aztán amikor már a Berzsenyi felé közeledtünk, megszólalt a rádióban egy ismerős dallam, és mindenki énekelte: ,,Párduc, oroszlán, gorilla. makákó! Bambusznád, majomkenyérfa... kókuszdió! Szavannák, fekete nők... oh-oh-oh Afrika! "

Hát így történt.

gvali

II. turnus két résztvevő szemszögéből

Július 23-án hajnali 7-kor már úton voltunk szeretett Zsomborunk felé. Mindenki nagy örömére velünk tartott Éliás Gergő is, aki az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy mégis inkább a 2. turnussal szeretne jönni, bár ebben a döntésben erősen befolyásolta lejárt útlevele is.

A nagy meleg ellenére jól utaztunk, a határon is hamar átkeltünk. Aztán a marosvásárhelyi reptérnél a busz megadta magát: hiába turkált a sofőr könyékig a motorházban, hiába tologattuk nagy lelkesen; nem akart beindulni. Néhány telefon és a helyzet megoldódik: jön a váltásbusz. Kis kerülővel, így alig 4 óra kényszerpihenő után folytattuk utunkat. Az új sofőr nem kímélte a buszt, hogy minél hamarabb Zsomborba érjünk: a két sávot felváltva, de legalább egyszerre használta. Éjjel háromkor végre sikerült ágyba - azaz hálózsákba - kerülnünk. A másnapi ébresztő sikertelen volt.

Tennivaló a Zólya-porta körül idén is akadt: a külső fal megerősítése, árokásás a templomtól a temetőig, favágás.Úgy éreztük, idén nem húzhatjuk ki magunkat a munka alól.

Mivel hétvégén nem dolgozhattunk, ezért kirándulgattunk: szombaton a hétlétrák, vasárnap a Bilea-tó volt az úti cél. Bár egész nap nem voltunk a faluban, Marika nénik gondoskodtak az ebédről; sőt, vasárnap ők is velünk tartottak. Viszont így a Zsomborban maradt betegeskedőknek maguknak kellett főzni.

A helyi járvány megkeserítette néhányunk napjait - a betegszobának, amely a lehető legközelebb volt a vécéhez, mindig volt 3-4 lakója.

Napközben ki dolgozott, ki a gyerekekkel foglalkozott; jónéhányan a TV rabjává váltak (nonstop Harry Potter), mások egyszerűen csak lazultak egész nap. De esténként nem unatkozhattunk. Meghallgattuk a zsombori tábor történetét, volt több vetélkedő, filmvetítés és persze a vízilabda vbdöntő erejéig még kábeltévénk is volt. A csillagvizsgálat kicsit kudarcba fulladt, mert míg a hegyre fel-, illetve lemenet tiszta volt az ég, a vár tövében feküdve leginkább csak a felhőket bámulhattuk. Viszont az utolsó esti előadások, melyet a tábor lakói és a helyi gyerekek adtak elő a zsomboriaknak, nagy sikert aratott. A fotókiállítás is tetszett a helyieknek, nem hiába pepecseltünk annyit a fényképek bekeretezésével. Az előadás után volt az angyalkák felfedése a tábortűznél. Némelyik ajándék egész ötletes volt, hála a kézműves szakkörnek, ahol nagyüzemben állítottuk elő a karkötőket és nyakláncokat.

Nehéz szívvel indultunk haza. Az utazás most sem volt zökkenőmentes: a legelőre induló tehenek, lovak, kecskék és társaik fittyet hányva a buszra, bandukoltak előttünk a maguk kényelmes tempójában. Ennek ellenére korán hazaérkeztünk.

Javasoljuk, hogy a 2004-es zsombori tábor munkálatai között szerepeljen a melegvíz bevezetése a Zólya-portára, a darázsfészkek kiirtása a lányszobából és a wc megépítése: az iskolai budi inkább volt a társadalmi élet központja, mint szükségletek kielégítésére szolgáló eszköz. Bár hangulatos reggelente és késő este párosával menni wc-re, de néha mindenki vágyik egy kis magányra.

Jó volt újra Zsomborban lenni; jövőre sem hagyjuk ki!

Zsófi és Nóra